Orbán Viktor magányos páriából lassacskán mainstream lesz, s kint, a „kávézóban” dőlnek majd el a fontos dolgok
Minden újítónak ez a sorsa akár tudományos, akár művészeti, akár politikai, akár vallási téren. Ungváry Zsolt írása.
Még morognak is, hogy nem tetszik nekünk.
Rétvári Bence kedden arról beszélt, hogy Magyarország azért döntött úgy, hogy hazaengednek egyes embercsempészeket a börtönből, mert Brüsszel nem hagyott más választást. Az Európai Unió ugyanis megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök, ám nem segít védeni az unió külső határait.
– jelentette ki a Belügyminisztérium államtitkára, és hozzátette, ennek az összegnek eddig mindössze 1 százalékát térítette meg az EU.
„Az Európába érkező illegális bevándorlókat a déli határon mi állítjuk meg, az embercsempészeket mi fogjuk el és tartjuk fogva” – mondta Rétvári hozzátéve, hogy a magyar határőrök dolgoznak télen nyáron az európai családok biztonságáért.
Kijelentette, az unió nem ad pénzt az embercsempészek fogvatartási költségeire, sem börtönök építésére. Azt viszont elvárják, hogy a határokon elfogott külföldi embercsempészeket hazai börtönökben, a magyar adófizetők pénzéből tartsák fogva. A börtönök viszont a több mint kétezer embercsempész miatt túlzsúfolttá váltak. Magyarországgal szemben korábban eljárásokat indítottak, arra hivatkozva, hogy „embertelenek a körülmények” a túlzsúfoltság miatt.
Az embercsempészek fogvatartása évente több milliárd forintjába kerül a magyar költségvetésnek, ezért döntött úgy a kormány, hogy kiutasítják az országból az embercsempészeket. Aki 72 órán belül nem hagyja el az országot, az visszakerül a börtönbe. Az intézkedés 808 fogvatartottat, többségében a Magyarországgal szomszédos államok polgárait érinti.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi